A képekre kattintva, nagyobb méret! Telepítsük fel a rendszerünkre a szoftvert, majd ha kéri inditsuk újra az operációs rendszert. Ha ezzel megvolnánk, indítsuk el a programot, aztán egy ilyen képet kapunk.
ISO fim kiírása Rakjunk be egy dvd lemezt, akár pluszos, mínuszos is lehet, ha támogatja a dvd írónk. Érdemes újraírható lemezre próbálkozni először, hogy ne dobjunk ki feleslegesen lemezt. A második aktív ablak bal felső sarkában állítsuk be, hogy milyen lemezre szeretnénk égetni, ez lehet CD vagy DVD. Én most dvd-ét választok, mert hű szeretnék maradni az oldalam nevéhez, persze ez nem azt jeleni, hogy bajom van a cd adathordozóval. Nyersanyagnak vegyünk egy filmet, amit majd szeretnénk lejátszani az asztali dvd lejátszónkban.
Először az ISO file kiterjesztésben írunk meg egy filmet amit, már előtte megcsináltunk egy programmal, vagy akár erre maga a program is képes/Extrák Sávok mentése/. Amikor az első ablakban beállítottuk a dvd opciót a kiválasztó fülön, utána nyomunk egy ”Mégse” gombot. Kezdjük avval, hogy rákattintunk a ”Fájl” fülre, majd ”Nyitás” és ”Megnyitás”, itt persze megkeressük az ISO fájlt, és behívjuk.
Itt automatikusan az Írás fülre állítja a program az összeállítást, mert az ”Info” fülön csak információkat látunk amit elhanyagolhatunk. Mindenképp pipáljuk ki az ”Írás” és a ”Lemez végleges lezárása gombot”, hogy a lemezünket könnyebben felismerje az asztali dvd lejátszónk. Az ”Írási sebesség” fülön beállíthatjuk, hogy milyen gyorsan írjuk meg a lemezünket/Ajánlott max sebesség 4X-es/. A”Másolatok száma” ablakban beállíthatjuk, hogy hányszor szeretnénk felírni ugyanazt a projektet. A ”Több író használata” pipa, akkor lényeges ha több dvd író van a gépünkben. Ha átnéztünk mindent, hogy rendben van az összeállításunk, akkor nosza égessünk.
Nyomjuk meg a ”DVD-Írás” gombot, és elkezdődik az írás. Írás közben kijelölhetjük a ”Felírt adat ellenőrzése”, vagy-és a ”PC automatikus leállítása elkészüléskor” pipát. Mindkét funkció értelemszerűen a az jelenti ami oda van írva. Információkat láthattunk a képernyőnkön az írás folyamatáról, hogy mennyi idő telt el, és menny van még hátra. Láthatjuk még a menet típusát, másolat mennyiségét, az írás sebességét, és a buffer, tároló szint állapotát.
Ne ijedjünk meg ha az írás vége felé leesik a buffer, ez természetes. Ha írás közben történik meg, akkor az már problémát jelenthet, ilyenkor csináljunk felírt adat ellenőrzést. Ha ”CD-írás kész” táblát látunk, bátran nyomjuk meg az ”OK” gombot. Lezárta a lemezünket amit láthattunk az írás végén, és végre kivehetjük a lemezt a meghajtóból/Automatikusan kilöki a tálcát az ”OK” gomb lenyomásával/.
Az ISO fájlban történő írást elvégezhetjük bármilyen adattal, ez persze lehet psx, ps2, mp3, adat, stb... Adat írása Természetesen eldöntjük, hogy dvd-re, vagy cd-re írjuk fel az adatainkat. Én most cd-re fogom felírni a fájljaimat. Elindítjuk a szoftvert, és szokásos módon kiválasztjuk a bal felső sarokban állítsuk be a ”CD” fület. Alapértelmezetten ”CD-ROM (ISO) ” a beállított opció, mi ezen is hagyjuk. Érdemes az ”egymentes lemez készítése” beállítást választani, mert így biztonságosabb az adat felvitele a lemezre/alapértelmezett beállítás/.
Az ”ISO” fülön ezeket állítsuk be! - adat - Adat mód: Mód 1 - fájl - Fájl rendszer: ISO 9660 + Joliet Fájl név hossz (ISO): Max 31 karakter (Level 2) Karakterkészlet: ISO 9660 (szabványos ISO CD-ROM) - Korlátozások enyhítése - * Több mint 8 mappa mélység engedélyezése * Több mint 255 karakter engedélyezése az elérési útban Ne adja hozzá a ’;1’ ISO fájlverzió-kiterjesztést * 64 karakternél hosszabb Joliet nevek engedélyezése A ”Címke” fül ”Automatikus” választás esetén beírhatjuk a lemez címét /alapértelmezett opció/ ”Leírás” választás esetén megadhatjuk a lemez címét ISO9660, és Joliet fájlrendszerben is. ”Különleges” választás esetén pedig részletesen megadhatjuk a lemezünk adatait /pl. tulajdonjog, alkalmazás, kiadó, stb./. ”Dátumok” fül Ezt nem részletezném nagyon, itt be lehet állítani, hogy milyen dátum tartománnyal készüljön el a lemezünk. Eredeti, aktuális, vagy szabadon kiválasztott idő alkalmazása. ”Stb.” fül ”Hálózati és merevlemezes fájlok átmeneti tárolása”, és az ”Átmeneti fájlok kisebbek, mint … KB” füleket gyakorlatilag alapértelmezetten hagyhatjuk, mert ez a legoptimálisabb. ”Írás” fül - Végrehajtás – ”Max. sebesség meghatározása” egyszerűen egy teljes sebességű pörkölés /nem ajánlott/ ”Szimuláció” végül is egy lemez írás előkészítést jelent, ami egy kicsit idő igényes, de biztos írást hajthatunk végre. ”Írás”, ez feltétlenül szükséges, hogy írjunk a lemezünkre. ”Lemez végleges lezárása”, egymenetes írásnál mindenképp jelöljük be /valamikor nem tudjuk állítani/ - Írás - ”Írási sebesség”-nél meghatározhatjuk, hogy milyen gyorsan írjuk meg a lemezt. ”Írási mód”- dal ne foglalkozzunk alapértelmezett opció. ”Másolatok száma” alatt eldönthetjük, hogy mennyi példányt szeretnénk készíteni. ”Több író használata” pedig egyértelműen azt jeleni, hogy több írót is igénybe vehetünk. A beállítások elvégettével nyomunk egy ”ÚJ” gombot. Kapunk egy kb. ilyen látképet.
Ezután kikeressük azokat az adat fájlokat, amiket fel szeretnénk írni. Kijelöljük /Crtl+le, fel nyíl/, majd jobb gomb az egérrel a kijelölt részre, és „Összeállításba másolás”-ra nyomunk az egerünkkel. Bent van az állomány a bal sávban, ami azt jelenti, hogy amik megjelentek ott, azokat fogjuk felírni. Nyomunk egy ”Írás” gombot ami a felső sávban helyezkedik el /gyufa+lemez/. Bejön egy új ablak, és ”CD-írás” gomb! Megvárjuk míg megírja a lemezünket, és nyomunk egy ”OK” gombot. Kész a vadi új adat lemezünk.
Forrás: dvdX Tippek-Trükkök
|